Győzött Kishantos, érvénytelen a földmutyi

Érvénytelennek ítélte a bíróság a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet egy bétével kötött földhaszonbérleti szerződését. Erre eddig nem volt példa. A biogazdálkodást folytató, földjeitől megfosztott, állami segédlettel kiseprűzött kishantosi gazdaság jogi elégtételt kapott.


A Fővárosi Törvényszék érvénytelennek találta a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és a Mező Vidék Bt. között kötött földhaszonbérleti szerződést, hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ területeinek elvesztése után az állami földpályázatok szabályosságát kifogásolta. A másodfokú ítéletet Hímer Gabriella hirdette ki, az ellehetetlenített biogazdálkodást folytató gazdaság vezetője könnyeivel küszködve jelentette ki: felemelő számára, hogy működik Magyarországon az igazságszolgáltatás.


A tárgyalás során az NFA ügyvédje, Kovács P. Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy egy-egy földhaszonbérleti pályázat érvényességét csak az NFA elnöke állapíthatja meg, arra a bíróságnak nincs hatásköre. A bírónő rácáfolt a magabiztos érvre. A háromfős tanács amiatt mondta ki a Mező Vidék Bt. 28 hektáros területére a semmisséget, hogy a bété a pályázat benyújtásakor nem végzett mezőgazdasági tevékenységet. Ez pedig kizárta volna a pályázatból. Az NFA elnöke a jelek szerint nem vette észre ezt a törvényi apróságot.






Derültséget keltett a tárgyaláson az állam védőjének azon érve is, hogy a kishantosi biogazdaság egy esetlegesen érvénytelenített pályázat után sem lehetne bérlő, így nincs jogcíme az eredeti szerződés megtámadására. Erre a bíróságnak az volt a válasza, hogy jogszabályba ütközik olyan pályázó nyertessége, aki eredetileg nem pályázhatott volna.


– A bíróság kimondta, hogy a pályázat törvénytelen volt – összegezte a tárgyalást követően Ács Sándorné, az ökológiai gazdaság vezetője. – Nem lehet véletlen, hogy a pályázati eredményhirdetés után nyomban lepermetezték a területeket, iszonyatos kárt okozva ezzel, mert a parcellákat csak hosszas várakozás után lehet újra bevonni a biogazdálkodásba. Siettek, mert az volt a céljuk, hogy biogazdálkodásra alkalmatlanná tegyék a földeket.


Arra a kérdésre, hogy pályáznak-e a felszabadult területekre a kiírandó új pályázaton, Ácsné azt mondta, minden négyzetcentiméterért harcolni fognak, mert ez Magyarország és a mezőgazdaság érdeke. – Nézzenek körül – mutatott körbe a bírósági folyosón felsorakozó, a "kisemmizés" ellen a helyszínen tiltakozó fiatal Greenpeace-esekre –, nem biztos, hogy mi megéljük a gazdaság visszaállítását, de nekik erre nagy szükségük van.


A biogazdaság, mely ingyenes oktatást biztosító népfőiskolát is működtet, 452 hektár területet vesztett el, az állam tíz parcellán hirdette meg a földeket, az új bérlők letarolták a mintaterületet. A gazdaság visszaszorult 9 hektáros telkére, ahol mindössze egy hektáron tudtak berendezni egy kertet. Amikor a tiltakozás az állami segédlettel elvett bérelt földeken elkezdődött, az aktivistákat – és fotósunkat is – inzultálták az új földesurak, a hatalom a biogazdasághoz közel álló Ángyán Józsefnek üzent azzal, hogy kigolyózta a korábbi bérlőt.


A bíróság ugyan májusban jogerős ítéletben tiltotta el a Földművelésügyi Minisztériumot attól, hogy valótlanságokat állítson Kishantosról, ez azonban nem változtatja meg a birtokviszonyokat. Kishantos ügyében számos valótlanság elhangzott a hivatalos térben. Fazekas Sándor miniszter például egy ízben azt nyilatkozta, hogy a visszavett területen egy 22 hektáros parcellát kaphat a seregélyesi mezőgazdasági szakközépiskola, hogy biogazdálkodást folytasson. Ebből természetesen nem lett semmi, a földet egy negyven kilométerre lévő – a törvény húsz kilométeres távolságot ír elő – intézmény kapta. Permetezéssel kezdte, és kukoricát vetett.


– Ez az ítélet komoly erkölcsi és jogi elégtétel nekünk – nyilatkozta Ács Sándorné, és hozzátette: az igazság utat tör magának. Az ítélet ismeretében az államnak is meg kell értenie, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartani Magyarországon. A nemzetközi minősítéssel rendelkező vidékfejlesztési központ (melynek búzáját 2-3-szoros áron lehet a piacon értékesíteni) arra törekszik, hogy visszaállítsa azt az ökológiai gazdálkodást, amellyel a magyar állam szeret elbüszkélkedni a milánói világkiállítás fenntarthatóságot hirdető pavilonjában. Hogy a gyakorlatban mire törekszik, az jól látszik abból, ahogyan a magyar mezőgazdaság zászlóshajójának eltaposásában jeleskedett. – A mai ítélet sokakat el fog gondolkodtatni – mondta könnyezve Ácsné, Bihari Ákos ügyvéd pedig annyit jegyzett meg, a többi pályázat megtámadásáról akkor döntenek, amikor elkezdődik az új elsőfokú eljárás.


A vidékfejlesztési központ ügyében a birtokvédelmi perek korábban elkezdődtek, Kishantosnak pereskednie kell a mezei leltárért is, mert az állam vonakodik kifizetni az elvégzett munkák után járó költségeket.







Cikk megjelenésének dátuma: 2015. 06. 18.



       

KÉRJÜK TÁMOGASSA KISHANTOS MEGMARADÁSÁT!

A LEGKISEBB ÖSSZEG IS SZÁMÍT!

Támogatását indíthatja átutalással (számlaszám: 10201006-50045927-00000000, K&H Bank Zrt.) vagy itt online bankkártyás/PAYPAL fizetéssel.
 

bankártyás fizetés kizárólag magyar Forinttal lehetséges
 
PayPal fizetési pénznemek: Euro, US Dollár és magyar Forint

 


© 2015 Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola